2011. július 4.: A Magyar Közlöny 75. számában kihirdetésre került az Országgyűlés 2011. június 27-i ülésnapján elfogadott 2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról.
2011. június 7-10.: Koordináló Szervezetünk is képviseltette magát a bulgáriai Albenában az idei évben már 8. alkalommal megrendezett International Conference On Lead Acid Batteries (LABAT ’2011) elnevezésű konferencián.
2011. június 4.: A mai napon a Fe-Group Invest Zrt.-vel és Relem Nonprofit Kft.-vel közösen a Városligetben megrendezett „Egészségliget” című rendezvényen vettünk részt.
A Környezetvédelmi Világnaphoz kapcsolódóan a SzuperSzemetes a CORA áruházakkal közösen rendezte meg hulladék-visszavételi akcióit. A rendezvénysorozat helyszínei Törökbálint, Fót és Budakalász volt. Az SzuperSzemetes-ben összegyűjtött hulladék akkumulátorokat Társaságunk begyűjtő partnerei szállították el a helyszínekről.
2011. június 3.: A környezetvédelmi világnap alkalmából kilenc magyar városban hulladékcsere akcióval készült a Recomplex Egyesülés. Ezen a napon gyerekek és felnőttek is ajándékra cserélhették a magukkal hozott szelektált hulladékot. A Hozd vissza! elnevezésű akcióhoz idén Hatvan, Kiskőrös, Mezőhegyes, Pilis, Soltvadkert, Szekszárd, Tapolca, Tiszavasvári és Túrkeve város csatlakozott.
2011. május 30.: A Hungakku Nonprofit Közhasznú Kft. éves rendes taggyűlését a mai napon tartotta meg.
Hazánkban egyre elterjedtebb a gépjárművek használata. Az elmúlt évtizedben közel megháromszorozódott az országban futó autók száma, melyek egyik fontos tartozéka az akkumulátor. Egyre elterjedtebbek azon berendezések is, amelyek tartalék stabil áramkört igényelnek, erre a célra különféle akkumulátorokat használnak. Az akkumulátor rövid élettartama után veszélyes hulladéknak minősül, melyből hazánkban évente közel 20 ezer tonna keletkezik.
Veszélyessége miatt az akkumulátor termékdíj-köteles termék, mely után a törvényben meghatározott díjat kell fizetni. Ugyanakkor a kötelezetett teljes mentességet szerezhet a termékdíj fizetési kötelezettség alól, amennyiben a kötelező gyűjtési és hasznosítási arányt eléri. Az akkumulátorgyártó és az importőr egyénileg is teljesítheti a hulladékkezelés feladatait, de teljesítheti hasznosítást koordináló szervezet útján is.
A Hungakku Nonprofit Közhasznú Kft. alapító tagjai az utóbbi mellett döntöttek, így létrehoznak egy hasznosítást koordináló szervezetet. Ők a legnagyobb hazai akkumulátorgyártó társaságok - Jász-Plasztik Kft., AKKSI Kft., Starter Akkumulátorgyártó Kft. -, akik piaci részesedésüknek megfelelő tulajdonrésszel 2002. június 25-én hívták életre Társaságunkat. Céljuk az volt, hogy tagjai és szerződéses partnerei részére biztosítsa az akkumulátorok termékdíj fizetési kötelezettsége alóli mentességet úgy, hogy a hulladékkezelés megszervezésével biztosítsa az állam által előírt kötelezettségek teljesítését, és ily módon a kötelezettek részére az állami díjfizetésnél kedvezőbb gazdasági körülményeket teremtsen.